A duzzasztók hatásai a vizeinkre
Az olvasóink közül biztosan néhányan ismerik és szeretik Szendőfi Balázs munkásságát, én személy szerint rajongom érte, legyen szó a dokumentumfilmjeiről vagy írásairól, magával ragadnak és szinte eggyé válhatok a természettel. Tavaly ősszel több portál is foglalkozott ezzel a témával, azaz, hogy milyen hatásai van a duzzasztóknak a vizeinkre. Azóta viszont „sok víz lefolyt a Dunán”, a helyzet pedig változatlan, sőt...
Szerkesztőség
Azt gondolom, hogy senkinek nem kell bemutatni hazánk természeti kincseit, gazdag élővilágát, hiszen számtalan állat- és növényfaj ittlétében gyönyörködhetünk. Viszont, sajnos ennek is vannak árnyoldalai, hiszen az ember jellemzően mindenhez igyekszik úgy hozzányúlni, hogy az a számára a legjobb legyen.
Hogyan hat ez a környezetünkre?
Magyarország legnagyobb mesterséges tava a Tisza-tó. Ehhez a Tisza egyes szakaszait állóvízzé kellett alakítani, amivel eredeti életközösségek bomlottak fel, eltűntek halfajok vagy a tiszavirág, valamint a vízlépcsők alatt teljesen megváltozott a meder. A poroszlói Ökocentrum egyik látványossága a legnagyobb édesvizekben előforduló halfaja, a viza, melyet éppen azért nem láthatunk a hazai vizeinkben, mert egy, a kisköreihez hasonló duzzasztómű épült a Dunán a román-szerb határon. Ez a Vaskapu, ami lehetetlenné teszi számukra azt, hogy iváskor fel tudjanak úszni a folyón. Az 1972-ben megépült erőmű 33 m-el (ami egy tízemeletes panelház magasságával egyezik meg) emelte meg a Duna vízszintjét ott, ahol a folyam kilép a Kárpát-medencéből, és áttöri a Dél-Kárpátok ormait. Ezt a mesterséges szintkülönbséget semmilyen hal nem tudja leküzdeni, így az óriási testű tokfélék mindörökre a Fekete-tengerben és az Al-Dunán rekedtek, így nem tudnak többé felúszni szaporodni a Szigetközbe. Szendőfi Balázs ismer olyan leírásokat, amelyek azt állították, hogy a vizák olyan tömegben érkeztek, hogy a Szigetközben megemelték a vízszintet. Ezek a halak óriásira képesek megnőni, a rekorder példány 7 méter hosszú és több, mint 1.200 kg volt. Ma már persze ilyesmiről álmodozni sem érdemes.
Sajnos egy másik vízlépcső is hatással van a Szigetköz természetes élővilágának tönkretételéért, ami nem más, mint a bősi.
Ha megnézzük az 1973-ban átadott kiskörei duzzasztót, akkor ugyanazt a hatást eredményezte, mint a Vaskapu, hiszen hiába csak az egyötöd szintkülönbség, mégis át tudta alakítani a folyó arculatát, lelassította a sodrását és olyan akadályok keletkeztek ezáltal, melyek a legnagyobb tokfélék után a legkisebbet, az egyetlen megmaradtat: a kecsegét száműzte a folyó érintett szakaszáról, tucatnyi más áramláskedvelő halfajjal együtt. 2014-ben hiába épült meg a hallépcső, nem tud(ott) változtatni a kialakult komplex problémán.
Sokan előszeretettel beszélnek a Tisza-tó változatos halfaunájáról, mely szerint 50-nél is több faj úszik benne, de dr. Harka Ákos 1979-es tanulmánya alapján elszomorító adatokat láthatunk:
Forrás: Halászat, 1979. 25. (72.) évf. 1. sz.
Jelentősen megváltozott, mérséklődött az őshonos halfajok jelenléte, bár darabszámra „megvannak” a halak, az eltűnők helyére az invazív (idegenhonos) fajok kerültek.
A folyóvízi halak populációja a világon az egyik legsebezhetőbb: a XIX. század vége óta dokumentálható állománycsökkenésük Európa folyóiban 90% feletti. Tehát az eredeti halmennyiség egytizede sincs már meg, ennek okai emberi hatások, legfőképpen a szennyezés, a hajóforgalom és a folyók duzzasztókkal való felszabdalása. A duzzasztás elvágja a víz által görgetett hordalék útját, a felvizen (a duzzasztott szakaszon) így a folyó lerakja a hordalékot a lassú vízben, és végzetes iszapolódás kezdődik: a sóderes, homokos aljzat eltűnik, s elpusztul az a milliárd lény: kagyló, csiga, hal, még a tiszavirág is, ami nem állhatja az iszapolódó környezetet. Ez történt Kiskörén is, a többi üzemben lévő duzzasztónk szakaszain is, és ez fog történni a további megépített duzzasztások nyomán mindenütt.
Tény, hogy a Tisza-tó sokkal rosszabbul nézhetne ki, de szerencsére a szocializmus teljesítménykényszerének álságossága segített. Mivel szorított az ötéves terv határideje, gyorsan el kellett árasztani a kijelölt víztározó területét. Emiatt viszont már nem voltak jelentős fakivágások, tereprendezés, nem kezdték kimélyíteni a folyómedret. Gyümölcsös, rét, szántó, erdő került víz alá, de így sok sziget és morotva alakulhatott ki, és összességében nem egy sivár tározó, hanem mozaikos élőhely alakulhatott ki. Ebben az is segített, hogy elmaradt a 3. árasztási ütem, ami 1,5 m-el magasabb vízszinttel, jóval nagyobb összefüggő vízfelülettel és szegényesebb élővilággal járt volna.
A duzzasztóművek egy másik fő problémája az, hogy bár a legtöbb tározót az energiatermelés mellett azért építik, hogy vízutánpótlást biztosítsanak, összességében a szárazodást segítik elő. A vízlépcsők hordalékfogó hatása és az alattuk mélyen berágódó, szabályozott folyók leszívják a talajvizet, a Homokhátságon akár évi 10 cm-t is süllyedhet a talajvízszint – és ahogy már említette, a hordalék a duzzasztóművek felett ragad.
A duzzasztók a vízhiányra és a klímaváltozásra is csak rövid távú megoldást jelentenek, ugyanakkor hosszabb távon inkább elősegítik a negatív folyamatokat: egy folyón a duzzasztók láncolata képes kiszárítani a környezetét. Ez elsőre abszurdnak tűnhet, hiszen látszólag épp a víz „elfolyásának” lelassítása a duzzasztások célja. Ám a felgyorsult (és persze egyenesre szabályozott) alvíz megbontja a saját aljzatát, hiszen kanyarok híján az oldalirányú mozgás energiáját lefelé történő mederrágássá változtatja. Ezt nevezzük mederesésnek: folyóink medrei a szabályozás óta egyre mélyebbre kopnak, a hordalék eltűnik, a vízszintek egyre alacsonyabbak, és ez a környezet talajvizére is drámai elszívó hatást gyakorol. A duzzasztás miatt nem érkezik újabb hordalék, ez pedig tovább gyorsítja a
mederesés folyamatát és a talajvíz csökkenését a duzzasztó alatti szakaszokon. A felette lévő részek pedig a hordaléklerakódások miatt folyamatosan töltődnek, iszapolódnak fel: a Tisza-tó is hatalmas hordalékcsapdaként működik.
A német és osztrák Duna-szakaszokon van, ahol már teherautókkal hordják a hordalékot alvízi szakaszokra, hogy valamennyire tovább tudja vinni azt a folyó. Ez persze rengeteg pénzbe kerül. A hordalék nélküli, nagy esésű folyónak rengeteg energiája van, ami pedig azzal jár, hogy egyre mélyebbre vágja saját medrét.
Sajnos a 2022-es rekordaszályos év kapcsán is egyedül a Tisza újabb helyen (Csongrádnál) történő duzzasztása került szóba „megoldásként”. Ez épp a Közép-Tiszát érinti: itt él jelenleg az ország legstabilabb kecsegeállománya, legsűrűbb tiszavirág-populációja és igen jelentős állományok a magyar és német bucóból, a selymes durbincsból és további áramláskedvelő halfajokból. Ha ezt a szakaszt is felduzzasztják, akkor megismétlődik majd az 1973-as kiskörei eset: legalább 100 folyamkilométerrel kevesebb élőhelye lesz ezeknek a legsebezhetőbb fajoknak, és eltűnik belőlük az ország egyik legerősebb állománya, ugyanakkor további teret nyernek a legkárosabb inváziós halfajaink.
„Egy folyó duzzasztása olyan, mint egy trombózis vagy egy infarktus, felül ödémás állapot alakul ki. Tudjuk, hogy ez mit jelent a saját szervezetünkre, de ilyen hatása van az élőhelyekre is” – mondta Szendőfi. A gát olyan, mint egy plakk vagy vérrög, ami megakadályozza a szabad áramlást. A kutató rátért a tiszavirágra is, mert szerinte az áramláskedvelő halak nem sokakat hatnak meg. Például a német bucó nem tudja magára vonni a figyelmet, hiszen sosem látjuk, a tiszavirágzásra viszont mindenki kíváncsi.
„A tiszavirág szívós jószág, de a Tisza-tónál már szinte sikerült teljesen kiebrudalni 50 év alatt” – monda Szendőfi. Intő jel, hogy a Körösök mentén, ahol 30 évvel korábban épült duzzasztómű, mint Kiskörén, most kezd összeomlani a tiszavirág populációja. „Pedig a tiszavirág még számottevő, GDP-ben is kimutatható hasznot hozhat. Azt tapasztaltam, hogy megőrülnek érte az emberek. Erre lehet ökoturizmust szervezni. Nyugat-Európában már sehol sem láthatunk tiszavirágot. Az intenzív folyószabályozások és szennyezések miatt kipusztult. A tiszavirágállomány itt él, kijelenthető, hogy hungarikum” – mondta Szendőfi, aki arra számít, hogy 30 év múlva a kiskörei duzzasztó felett se nagyon lesz már tiszavirágzás, legfeljebb a még folyamatosan áramló öblítőcsatornákban maradhatnak fent kicsi és sebezhető állományok.
A Tisza hazai szakasza eredetileg 1.050 km volt. A folyószabályozások során ezt megfeleztük. Az eddigi duzzasztásokkal a megmaradt hossznak további egyharmadát már elvettük a folyóvízi halaktól és a tiszavirágoktól, a megmaradt részeket is szeletekre szabdaltuk, elszakítva egymástól az állományokat. A sors iróniája, hogy a duzzasztásokra épp azért van „szükség”, mert a szabályozásokkal hatalmas mennyiségű víztől fosztottuk meg magunkat. Ha továbbra is ebbe az irányba megyünk, és a pazarló vízelvezetések közepette a maradékból duzzasztásokkal szeretnénk vízhez jutni, akkor Magyarország sivataggá válása elkerülhetetlen.
Szendőfi szerint megoldás lehetne, hogy a vízlépcsők helyett, amelyek miatt az árvízszintek is magasabbak lettek, inkább a tájba kéne kivezetni a vizet, olyan területekre, amelyek távol vannak a településektől, és eleve sok pénzt fordítunk arra, hogy megvédjük. Például több helyen érdemes lehet átminősíteni szántókat, más gazdálkodási formákat alkalmazni ott. Ő nem vetné el a mérnöki megoldásokat, de mellettük kipróbálná a természetközeli módszereket is.
Csabai István
FORRÁSOK:
Heti energiapiaci briefing a legfontosabb fejleményekkel.
Adat, hírek, elemzés és gyakorlati döntési pontok egy emailben.
