Egy hét, ami rólunk szólt – nagy sikerrel zárult az első EnergyHub Mentálhét
A mentális jólét világnapjához kapcsolódva idén először rendeztük meg az EnergyHub Mentál Hetét. A kezdeményezés célja az volt, hogy egy kicsit lelassítsunk, befelé figyeljünk, és időt szánjunk arra, hogy a lelkünk is feltöltődjön – hiszen a legmélyebb energiáink belülről fakadnak.

A hetet egy közös, egészséges reggelivel nyitottuk, ahol friss kovászos kenyér, zöldségrémek, olajos magvak és mikrozöldségek mellett tartalmas beszélgetések indították a tematikus napokat. A programok ezután is a testi-lelki feltöltődést szolgálták: Szabó-Konstanczer Éva, vállalati szemléletformálási menedzserünk, hivatásos coach és pszichológia szakos hallgató önismereti workshopot, coaching bemutatót és meditációs gyakorlatot tartott, amelyek során a résztvevők megtapasztalhatták az önreflexió és a tudatos jelenlét erejét.
A Larimar Jógastúdió jóvoltából közös mozgás és elcsendesedés is helyet kapott a programban: a páros jóga során az együttműködés, a bizalom és a játékosság került középpontba, míg a hangtálterápia segített lelassulni, oldani a feszültségeket, és harmóniát teremteni. Szabó Lili, a Semmelweis Egyetem dietetikus hallgatója pedig a bél–agy tengely kapcsolatáról tartott inspiráló előadást, amely új nézőpontokat adott a táplálkozás és a mentális egészség kapcsolatáról.
Egyaránt fontosnak érezzük az egyének jóllétét és közösségünk építését, ezért igyekszünk időről időre minőségi időt tölteni egymással. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, megosztotta gondolatait, és hozzájárult ahhoz, hogy ez a hét valóban rólunk, egymásról és a lelki egyensúlyról szóljon.
Heti energiapiaci briefing a legfontosabb fejleményekkel.
Adat, hírek, elemzés és gyakorlati döntési pontok egy emailben.




