Konferencián jártunk: Nagy örömünkre szolgált, hogy a legutóbbi MAGE Szakmai Fórum alkalmával mi láthattuk vendégül a hazai autóipar jeles képviselőit.
A MAGE (Magyar Gépjárműipari Egyesület) legutóbbi, 2026. szeptember 21-i Fenntarthatósági Szakmai Fórumának az EnergyHub Kft. budapesti irodája adott otthont.
Az első jelentési év számos hasznos tapasztalatot hozott felszínre. A vállalatok és a tanácsadók egyaránt új területen mozogtak, így ez az időszak sok szempontból közös tanulási folyamat volt.
Az elmúlt évtizedekben ismét folyamatos kutatások alanya lett a Stirling motor, habár az első gépet még 1818-ban készítette Robert Stirling skót lelkész. Eleinte nem tudott eléggé elterjedni, mert a hatásfoka csak 2% körül volt az akkori gyenge minőségű szerkezeti anyagok miatt.
A munkahelyi well-being ma szinte minden cég napirendjén ott van. Jógaóra, masszázsszék, meditációs app, mentálhigiénés nap – a szándék jó, az eszközök adottak. Sok helyen mégis marad egy hiány érzet: a programok futnak, a részvételi listák megvannak, az emberek mégis fáradtak, és szépen lassan elszivárognak. Ez nem a jó szándék kudarca. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jóllét összetettebb kérdés, mint amilyennek elsőre látszik – szerencsére viszont ma már elég kutatás áll rendelkezésre ahhoz, hogy ne tapogatózni kelljen.
A cikksorozatunk 3. részében egy gyakorlati számítási példán keresztül mutatjuk be, hogy a valóságban milyen energiaigényekkel, termelőkapacitással és tárolási szükségletekkel kell számolni egy energiaközösség kialakítása során.
Konferencián jártunk: a Portfolio „Lendületben a hazai vállalkozások 2026” fórumán
Milyen kihívások és lehetőségek formálják ma a hazai vállalkozások jövőjét? Szeptember 9-én a budapesti Marriott Hotelben ezek a kérdések kerültek fókuszba a Portfolio szakmai fórumán, ahol cégünket Zsemlye Dávid és Deák Zsolt képviselte. A kerekasztal- és panelbeszélgetések a kkv-szektor növekedését érintő legfontosabb témákat és gyakorlati megoldásokat járták körül.
A klímaváltozás napjaink egyik leginkább tudományosan alátámasztott jelensége, mégis sokan megkérdőjelezik létezését vagy jelentőségét. Ennek hátterében nem feltétlenül az információhiány áll. A pszichológia szerint a tagadás sok esetben egy természetes énvédő mechanizmus, amely segít megóvni az embert a túlzott szorongástól és a tehetetlenség érzésétől.
Egy füzet, egy toll vagy egy színes ceruza sokkal többet jelenthet, mint gondolnánk. Egy gyermek számára esélyt adhat arra, hogy magabiztosan, örömmel és reményekkel telve kezdje meg az új tanévet.
Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhattunk az ökoszorongás (vagy klímaszorongás) fogalmával. A klímaváltozás, a szélsőséges időjárási események, a biodiverzitás csökkenése, vagy a környezetszennyezés már nem csupán tudományos témák, ezek a témák lassan mindennapjaink részévé váltak. Míg korábban csak néha olvastunk egy-egy természeti katasztrófa megrendítő pusztításáról, manapság nap-mint nap találkozhatunk hasonló hírekkel. Nem meglepő tehát, hogy ezek a folyamatok nemcsak a bolygónkra, hanem a lelki egészségünkre is hatással vannak.
Aki dolgozott már úgy, hogy egy kutya szuszogott az íróasztala alatt, tudja, milyen az, amikor egy nehéz hétfő délelőtt valaki nagy lelkesen csak odateszi a fejét a térdére. Amit sokan puszta kedvességnek gondolnak, annak mára mérhető élettani háttere van.
Nyár ízei – miért érdemes most igazán sok gyümölcsöt fogyasztani?
A nyár egyik legnagyobb ajándéka a bőséges és színes gyümölcsválaszték, amely nemcsak az ízlelőbimbókat kényezteti, hanem a szervezetet is feltölti energiával.
Az EnergyHub-nál hisszük, hogy egy erős közösség nem ér véget az iroda falainál. Kollégáink mögött családok, történetek és mindennapi sikerek állnak, ezért különösen fontos számunkra, hogy időről időre a legkisebb családtagokat is vendégül lássuk.